Száznyolcvankét versenyző mérte össze erőnlétét és küzdötte le a 419 lépcsőfokot az ötödik tatabányai Turul Lépcsőfutó Bajnokságon

A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által rendezett versenyt Janics Csaba tűzoltó ezredes, tatabányai kirendeltségvezető nyitotta meg. Örömét fejezte ki, hogy évről-évre egyre többen jelentkeznek, hiszen 2013-ban 57-en, idén már 182-en vágnak neki az embert próbáló viadalnak. Kitartást, jó erőnlétet és balesetmentes verseny kívánt a versenyzőknek.

A megnyitót egy jó hangulatú bemelegítés követett, amin Cserna Judit aerobik edző mozgatta meg a védőfelszerelésben induló tűzoltók izmait.

Idén, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon kívül, a FER és a Richter létesítményi tűzoltók, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Országgyűlési Őrség, a KEM Kormányhivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Magyar Honvédség munkatársai, valamint civilek is képviseltették magukat a versenyen.

A versenyen kizárólag egyéniben lehetett indulni, sportfelszerelésben és tűzoltó védőfelszerelésben, három korcsoportban női és férfi kategóriában egyaránt. Elsőként a teljes védőfelszerelésben acélpalackos légzőkészülékben nevezettek futottak fel a 419 lépcsőfokon, ami komoly fizikai megterhelést jelentett, ugyanis a védőfelszerelés összsúlya megközelíti a harminc kilogrammot. Őket a sportfelszerelésben indulók követték, akik között sokan másodjára vágtak neki az emelkedőnek, csak már védőfelszerelés nélkül.

A verseny jó hangulatban, balesetmentesen zajlott. Noha óriási megpróbáltatás volt védőfelszerelésben, majd sportruházatban is felfutni a célig, így is sokan mosolyogva haladtak felfelé még akkor is, amikor látták, hogy a fele még hátra van. A bajtársiasság itt is megmutatkozott, hiszen az utolsó métereken egymást buzdítva segítették, kísérték fel társaikat a versenyzők. Bátran kijelenthető, hogy mindenki, aki teljesítette az embert próbáló versenyt, győztesnek mondhatja magát.

A nagy küzdelemben négyen megőrizték bajnoki címüket: Kosznovszki István, Sági József, Bot Csaba és Uhlir Tímea idén is aranyérmes lett, de Horváth Dániel, Kiss János Tamás, Fazekas Péter, Siska Odett és Császár Enikő is elsőként ért célba. Különdíjat vehetett át Gáspár Kinga, aki védőfelszerelésben teljesíttet és Nagy Zoltán látássérült tatabányai önkéntes tűzoltó, akit Fecskendő nevű vakvezető kutyája segített.

Minden regisztrált versenyző egy - a Tatabányai Önkéntes Tűzoltó Egyesület támogatásával összeállított csomagot – vehetett át, ami frissítőt és emlékpólót tartalmazott. Az első hat helyezett oklevéllel, a dobogósok éremmel és trófeával is gazdagodtak.

A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot: Kosznovszki István, Sikos Károly Álmos, Kolonics Bálint, Kempa Dávid, Horváth Dániel, Joó Dávid, Teicht Ede, Petra Balázs, Vajda Miklós, Kisari Lajos, Haris József, Nagy Zoltán, Almási József, Barassó Péter képviselte.

Az elért eredményekhez ezúton is gratulálunk!


KÉP GALÉRIA: LINK 

EREDMÉNYEK: LINK 


A cikk a Komáromi KAtasztrófavédelmi Igazgatóságról származik

A fényképeket köszönjük Völgyi Ágnes tű. Főhadnagynak. 

© by OKSE - Joomla Templates